Csak a kezdet...
Pár napja a férjem munkából hazatérve, azzal a hírrel állt elő, hogy hamarosan külföldre szólítja a munkája. Eddig is sokat utazott, utaztunk, de most már lesznek olyan dolgok, amiket nem tud a cégénél távolról elintézni. Egyelőre, "csak" kétlaki élet formájában köszönt be a változás a család mindennapjaiba, de innen már csak egy levegővétel, és akár hosszú távra is mennünk kell. Mivel én, és a kisbabikánk jelenleg otthon vagyunk, így túl sok intézni való nem akadna a költözéssel, de azt hiszem ez most egyáltalán nem érdekes. Mindig is tudtam, hogy egy nap eljön a pillanat, hogy a férjemnek mennie kell, de oly távolinak tűnt, hogy elhessegettem a gondolatot. Most, hogy lassan realizálódik, furcsa érzés lebeg a gyomromban. Mint, amikor kislánykoromban a nagymamáméknál nyaraltunk 5-en unokák...Jó volt, mindig izgalmas volt, de az a furcsa lebegés a gyomromban... az minden nap rámtört. Hiányzott anyukám, apukám, a házunk és a kutyusok. Az erdő, a diófa...és még oly sok minden más. Azóta 2 évtized is eltelt már. Édesanyámat azóta elvesztettem, de már én is Anya vagyok. Mégis ugyan az az érzés. Kíváncsian várom a fordulatokat! Mire számítsak, ha már otthon honvágyam van?
P.S: Agyalás ON! Hogyan alakítom ki a babám kétlaki életét és napirendjét?? Ez még a jövő zenéje!
Addig is Peace, Hug, Kiss and Love
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
